Ha egy mondatban kellene összefoglalnom ennek a napnak a történéseit akkor ennyit írnék:
Népek Barátsága Party
De ennél többet érdemel az olvasó. Reggel korán nekivágtak a csapatok (már akinek sikerült), hogy mielőbb felérjenek Mestiába, a Magas Kaukázus szívébe. Maga az út is pompás mulatság volt, remek (romhalmaz) utak, remek (romhalmaz) hidak, remek (romhalmaz) falvak, remek (romhalmaz) alagutak. Az út veszélyeire csak a vicces (elnézést de így van) útmenti síremlékek hívták fel a figyelmet.
Azon csapatok, akik megfogadták az itiner tanácsait és ellátogattak a szürreális Pockho Etseri nevű faluba, amely egy rettenetes vizzáró gát lábánál fekszik képet kaphattak az abháziai háború utáni állapotokról, a faluban csak néhány tucat ember él, de évről évre látszik, hogy szállingóznak vissza az emberek, újitják fel a házakat és már egy igazi kocsma is üzemel! Igaz, hogy csak UV zöld szinű ihatatlan üditőital van ott, ami nem tartalmaz alkoholt, de miután olyat senki nem iszik arrafelé, ez nem jelent problémát.
Sikerrel vettünk egy újabb akadályt. Kitaláltuk, hogy márpedig mi a gát tetején akarunk végigautózni, mert az vicces. Természetesen az angolok voltak ebben is a felbújtók. Hosszas cébézés az őrök és a kommandante között, és miután látták, hogy nem terroristák vagyunk, csak lökött külföldiek, átengedtek.
Az Inguri víztározó és a mesterséges tavat tápláló rohanó hegyi folyó mentén kanyarogtunk felfelé. Egyedülálló élmény, még a képek sem mutatják eléggé hűen a látványt. Igazi jutalomautózás volt mindenkinek.
Az Austinról még semmi biztató hir, még mindig Trabzonban dekkolnak. De állitólag feltalálták magukat és új kihivást kerestek: megpróbálják kiinni a várost az Efes készletéből. Sok sikert, srácok!
Az első csapatok a korai indulásnak köszönhetően jó korán, délután négy körül megérkeztek Mestiába, a csodálatos környezetben fekvő hegyi falucskába, Észak-Svaneti régió központjába. Tea, a szállásadónőnk már régi ismerősként köszöntött minket.
És ekkor kezdetét vette amire mi sem voltunk felkészülve. A város egyetlen éttermében (amely szerencsére egyben vendégház is, mégpedig az, ahol mi is laktunk) tartózkodó helyiek meglepve, de szeretettel fogadtak. Akkora szeretettel hogy az első dal 16.07-kor került rögzítésre, az első táncolós video (ezt már az időközben megérkező Quart Team vette fel) 16.20-kor.
És innen nem volt megállás. A folyamatosan érkező csapatoknak nem kellett GPS koordináta, hang után tájékozódhattak. A helyi rendőrség közbelépése csak rontott a helyzeten, estefelé némely résztvevők már a rendőr parancsnok letépett címeres ingében táncoltak, miközben a rendőrök próbálták túlélni a vodkarohamokat (egyébként sikertelenül).
Időnként benyomtunk egy-egy Tankcsapda számot – meg is lepődtek vendéglátóink – de percek mulva visszakerült a helyi fősláger. Egyikünk sem felejti el egyhamar a “Valerij” című számot… ez volt az egyik abból a kettő számból, amit ők adtak a bulihoz.
Hajnalban kerültünk ágyba, az éjszaka tövábbi történéseit borítsa a felejtés jótékony homálya. Érdekesség hogy az éjjel volt egy 6,2-es erősségű földrengés, mesélték, hogy minden mozgott, zörögtek a csillárok. A futamon résztvevő 30 csapattagból ez senki sem vette észre… ez talán elmond valamit.
Leave a Reply