A Népek Barátsága Party másnapjának reggelén két megdöbbentő felfedezést is tettünk. Az egyik az volt hogy még élünk. A másik amikor konstatáltuk hogy a vendégházban szanaszéjjel fekszenek az összes angolok és mindhárom autójuk.
Kiderült hogy előző nap délutánra aranykezű török szerelőjüknek 4-5 féle típus (Renault, Opel, VW, Fiat) bontott alkatrészeiből sikerült összeraknia az Austin Montego futóművét. Először, amikor elkezdték szétbontani még kiszedtek belőle úgy 10 kiló homokot és 3 marék csigát-kagylót (ekkor el tudjátok képzelni, hogy milyen szemmel néztek), majd addig tetriszeztek, amig megcsinálták. Eddig csak az észak-afrikai szerelők előtt emeltönk kalapot hihetetlen kreativitásuk miatt, ezt most meg kell tennünk a török mesterek előtt is. Miután készen volt az autójuk, gondoltak egy merészet és végig vezetve hajnali 4-re értek fel Mestiába. Le a kalappal a teljesítményük előtt, igazi őrült fazonok de van szívük a dologhoz. Az amerikai versenycsapat, Alice és Charles Batumiban béreltek valami Nissan terepjárót, amivel érthetetlen módon egyben és probléma nélkül felértek Mestiába. Talán azért, met az autót Simon, az egyik angol srác vezette, miután a vezetőülést nem lehetett előretolni, igy csak az ő lába érte el a pedálokat. Pontjuk nincsen, lelkesedésük annál több.
A versenyben vezető Quart Team-et is meg kell dicsérnünk, töretlen küzdőszellemmel minden pontért elmennek, eközben nem kímélik a Hiluxot. Megérdemlik majd a győzelmet, bár mindig mindent el lehet rontani.
Éjjel találtunk egy izraeli srácot, megigértük neki hogy elvisszük Ushguliig. Reggel nagyokat nézett ahogy előkeveredett kis brigádunk – de nem mert nemet mondani 🙂 A kedves helyiek szintén zöld szinben pompáztak, meg is kínáltak egy nagy pohár fűszeres húslével. Tudom drámaian hangzik – drámai is volt, de hatott. Annyira hogy el tudtunk indulni.
Ushguli Európa legmagasabban fekvő állandóan lakott települése, 2600 méter felett van, a világörökség méltó része. Kimondhatatlanul szép hely, a környező 5000 méter körüli hegyek és a szinte karnyújtásnyira fekvő gleccserek lenyűgözöek. A kis szuvenírbolt a kétkerék-meghajtásúak számára a végállomás, nekik innen visszafelé vezetett az útjuk. A napszemüveges igen pihent társaság nekivágott a Zagor hágónak, majd a lefelé vezető kegyetlen csapásnak. Senki sem beszélt sokat, inkább a fényképezőgépek kattogtak. Az angolok és az amerikai csapat ma az elképesztő Mestia-Ushguli-Mestia távot teljesitették (90 km), igaz a szuvenyirboltnál hosszabb pihenőt tartottak (3 óra) és utána majdnem átmentek Oroszországba, ami onnan csak néhány kilométerre fekszik.
Leave a Reply