17. nap – az utolsó kihívások, és: JEREVÁN! / Day 17 – tha last challenges and… YEREVAN!

Magáról a mai szakaszról sok mindent nem lehet elmondani. Komoly kihívás már nem várt a résztvevőkre. Persze volt aki talált magának, a G’Roby csapat megkeresett egy számunkra ismeretlen utat a hegyeken át a Tatev monostorig, lelkes elbeszélésük alapján lehet hogy a jövő évi futam erre megy majd. Amúgy a Tatev épületegyüttese megéri a kitérőt, elég elképesztő helyen van az ország egyik legszebb vallási központja. Kár hogy egy ottfelejtett rozsdásodó toronydaru enyhén rontja a kolostor összképét.

Jerevánban már vártak minket örmény barátaink. Csodálatos szállást szerveztek a társaságnak, jó volt felfrissülni a szálloda medencéjében. Persze nincsen rózsa tövis nélkül, egy szovjet típusú asszony egy felmosóval erélyesen megtiltotta nekünk (tehát ő, a takinéni nekünk, a fizető vendégeknek) hogy a trambulinról ugráljunk mert vizes lesz a kő. Na nem is kellett kétszer mondani…

Jerevánról érdemes tudni hogy nem olyan érzése van az embernek hogy más országban van hanem mint egy másik bolygón – legalábbis ami a belvárost illeti. Modern, csillogó-villogó épületek, a világ legtöbb egy főre jutó nagy fekete autója. Érdekes és vicces egyszerre, miután az ember bebarangolta az ország eldugottabb, vidéki részeit is.

És az ellentétek. Az alábbi két kép egymástól 70 méterre készült:

Az esti díjkiosztó egy vadonat új és trendi kiülős étteremben volt. Ennek ellenére nem nagyon volt olyan ital, ami 1 Eurónak megfelelő összegnél drágább lett volna.

Ime a hivatalos végeredmény:

I. Quart Team – Gyurman Zoltán és Visnyovszki Ádám, Toyota Hilux

II. Texas Dream Team – Alice Yates és Charles Westrup, különféle járművek

Jótékonysági Bajnokok: az angol Extreme Trifle csapat három autóval (majd beosztják, megérdemlik mind egy szálig)

Egész sokáig türelemmel viseltek minket, de éjfél felé már udvariasan megkértek hogy vonuljunk át valahova hangoskodni. Ez egészen rendkívülire sikeredett, az utcán sétálgatva figyelmesek lettünk egy kocsma jellegű bejárati ajtóra és egy “push the button” feliratra. Hát megnyomtuk. Megnyílott előttünk a Texas Bar, ahol a futam szellemiségéhez igazán méltó buli kerekedett, reggelig. A “népek barátsága” jelmondatunk ezúttal is végigkísérte tevékenységünket.

A másnap már másnapossággal és szomorkás hangulattal köszöntött minket, elkezdtek a visszainduláshoz készülődni a csapatok. Összekovácsolódtunk ebben a 17 napban.

Attila kollegám és barátom hazaérkezés után küldött hírlevele a legeslegjobb zárszava az idei futamnak, ezt itt is közzéteszem a következő post-ban. Nemsokára jelentkezünk a futam utóéletével. Addig is köszönjük a kitüntető figyelmet.