Koszovót elhagyva Albánia felé vettük utunkat, a határ a koszovói Pectől nincs messze, viszont annál érdekesebb helyen van. Sikerült a határállomást közel 1800 méteres magasságra tenni.. A határ előtt néhány száz méterrel mókás módon elfogy az út, ezt utólag annak tudtuk be, hogy szokatják az utazót az albán útviszonyokhoz. Az albán adminisztráció természetesen sokkal lassabb, mint bárhol eddig, de kedvesek. Maurutánia szintű a papírmunka, mindent elkérnek és minden adatot felírnak, többek között egy marha nagy füzetbe is. A pecsételést természetesen elcseszik és bőszen firkálnak az útlevelekbe, de ez befér. Amúgy jó fejek, nincs velük gond.
A határ után ér a meglepetés, hogy nincs út. Illetve valami van, de az inkább csak űt lesz majd valamikor egyszer. Ellenben a munkagépektől, akik a majd valamikor utat csinálják, nem nagyon lehet elférni. Különösképp, hogy az alig egysávos „úton” szembe jött egy kombájn (!) is.
Utunk Kukes felé vettük, mert az látszott aznapra abszolválható feladatnak, az út baromi szép, de rettenetes állapotú. Nem mondom, hogy kátyús, mert az jobban kifejezi, hogy a kátyúk között (amik váratlanul bukkannak elő és 15-20 centi mélyek is lehetnek) van néha némi aszfalt is. Vagy egyáltalán nincs, sokszor elbizonytalanodtunk a helyes útirányt illetően, de rá kellett, jönnünk, hogy ez bizony az az út, ami nekünk kell.
A Drina völgye felett kanyargó életveszélyes szerpentin gyönyörű panorámával ajándékozott meg, viszont az anyósülésen utazni nem leányálom, korlát persze semmi, de le függőleges szakadék az van, úgy 200-300 méter egyenes sziklafal. Egyébként nem csak korlát nincs, semmi nincs, se tábla, se település, se infrastruktúra. Út sem nagyon van.
3 óra alatt elértül az úgy 50 kilométerre fekvő Kukest és találtunk egy helyre kis szállodát, mindössze 20 Euróért. Az utcán zajlik az élet, esti korzózás, kávéházak százai, cukrászdák, biliárdtermek. Az emberek kedvesek, bár embertelen albán nyelven beszélnek, ami a világon semmire nem hasonlít, így semmit nem érteni belőle. Viszont nagyon lelkesen magyaráznak, mi meg bólogatunk és magyarul mondjuk a magunkét. Én évtizedek óta bizonygatom, hogy a magyar világnyelv, ezt most is csak alátámasztani tudom. Albániában is ismerik.
Mondja el Szabi az albán szakasz további részét Kukestől Peshkopijáig. Aznap ő vezetett 🙂
=====================================================
Leaving Kosovo we turn to the border of Albania which is pretty close to Pec. The border control is on a funny place around 1800 meters above sea level. Some 300 meters before the border the tarmac ends and we need to climb up on a stony road. Later on we realized that they probably wanted us to get used to the Albanian road conditions. The Albanina administration is obviously a lot slower than anywhere else, the officers are really nice but pailfully slow. The paperwor reminds me to Mauritania, they write all our data in a huge book and write and stamp and screw up the stamping and re-stamp and re-wite… No problems after all.
The surprise comes after the border: there is no road. Actually there is something that looks like a road or something that probably will be a road sometime. Construction vehicles block the path and even a comine comes in our way.
We aimed Kukes as an achievable destination for the day. The route is wonderful, we go up and down in the valley of the Dirina river. Travelling on the front right seat is an experience alone, the road is like it was built by the Turkish invadors four hundred years ago, driving with 30 kms an hour is a nightmare. No road signs (well, no roads really), no protection at the edge of the road and you can look down into the abyss – vertical wall, about 300 meters deep. Ideal for a rally.
Reaching Kukes we found a pretty hotel for only 20 Euros. The city is lively, hundreds of cafés, pool rooms, bakeries, all the people are out on the streets. We had a perfect dinner in a local restaurant with quite nice local beers. The people are kind but they (surprisingly) speak Albanian. We understood this and that in the previous (Slavic) countries but the Albanian is hopeless. However, we spoke Hungarian to them, they seemed to be happy with it.
Let Szabi tell you about the rest of the Albanian journey frm Kukes to Peshkopije. He was dirving that day, hehe 🙂
Leave a Reply