November utolsó hétvégéjén rendezték meg a Budapest-Bamako Warm Up futamot, ami egy egynapos körverseny volt budapesti rajttal és céllal azzal a felkiáltással, hogy ez az utolsó alkalom, hogy az indulók versenykörülmények között mérjék fel, hogy sikerült az autót összerakni, megtanulták-e kezelni a GPS-t és nem vesznek-e össze a csapattagok minden kilométeren.
Értelemszerűen mi sem hiányozhattunk innen, no nem azért, mert bamakós csapatunknak, a Hetes busznak bármilyen érdemleges felkészülési tapasztalattal szolgált volna ez a verseny, hanem többek között azért, hogy promótáljuk a Kaukázus Ralit… nomeg hiányzott már egy kis terep autózás.
A rajt előtti este még fogalmunk sem volt, hogy milyen autóval indulunk, de Totya barátom (a Gumihajó csapat kapitánya) megszerezte nekünk a Kaukázus Rali egyik siker autóját az Ezüst Nyilat, igy egy terepralira tökéletes, leültetett tuning ezerkettes Zsigulival vágtunk neki a távnak.
Az autóhoz szinte hozzá sem kellett nyúlni, majdnem tökéletes állapotban volt.
– Nem volt biztositás a gépen
– Nem volt fűtés sem
– Szép simára koptatott nyári gumik viszont voltak
– Nem nagyon nyíltak az ajtók
– Jópár dolog zörgött elöl, illetve hátul
– A “szentlélektartjaössze” difi volt benne, amit még Örményországban cseréltek ki – rosszul
– Az egyik kerék defektes volt
– Nem volt benne fagyálló
– Nem működött az ablaktörlő
– Nem működött az egyik fényszóró
Egyébként minden OK volt vele, Totya előző éjjel kereket cserélt rajta, nem igazán az a méret került fel, mint a többi 3, dehát kicsi nem számít.
Az autó persze nem indult az éjjeli próba során, de egy reggeli sikeres bikázásban bízva nyogodtan tért aludni.
Miután az autó nem igazán volt forgalomban az elmúlt két hónapban, az akksi is tökig lemerült, reggel a bikázgatás és huzogatással is elment némi idő, így sikerült a hivatalos rajt időpontja után egy órával megérkeznünk. De még így sem tudtunk elkésni, mert előttünk még 8 autó várt arra, hogy elindítsák.
Kaptunk rajtszámot (45) és itinert (Kaukázusi Kalandorok néven indultunk), mitöbb, megjavult a jobb első lámpánk és egy határozott ökölcsapásra elindult az ablaktörlő is! Ennek azért kicsit örültünk, mert szakadt az eső.
Már az első kanyarban gondok adódtak, ugyanis fogalmunk sem volt, hogy merre induljunk. Miután az első 2 pontot beütöttem a GPS-be (mert az azért volt nálunk!), nagyjából kiderült az útirány. A következő megállónk egy benzinkút volt, ahol egy jót reggeliztünk, majd bevittem az első 20 pont koordinátáját a gépbe, hogy ne útközben kelljen ezzel foglalkozni.
Az versenytáv elenyésző része volt aszfalton, és becsületére mondva a kissé szakadt állapotú Zsiguli bizony rendesen dagasztotta a sarat erdőn-mezőn keresztül, köszönhető ez persze annak, hogy Totya nagyszerűen vezetett a sárban.
Az elmúlt napok hóolvadása és az eső eléggé feláztatta a talajt, és miután az utolsók között indultunk, az előttünk járó behemót terepjárók szörnyű útviszonyokat hagytak ránk.
Először egy puszta közepén akadtunk el a bokáig érő sárban, szerencsénkre ekkor még jártak arra nagyobb gépek is, így a KECS Rescue Team kihúzott minket (köszönet érte!).
Valahol útközben csatlakozott hozzánk, egyik cimboránk, Zoli, aki Totya társa volt a Miniben, amivel Bamakoba mentek idén. Természetesen ő is egy tökéletesen alkalmas járművel érkezett, egy régi VW Polóval.
Ahol mi elakadtunk ott ő is elakadt, így míg minket a Rescue Team húzott, addig őt egy kis Fiat Panda 4×4 rángatta ki a sárból, és legnagyobb meglepetésemre sikerrel!
A továbbiakban a két autóval együtt rótta az utakat, egyre kevesebb versenyzővel találkoztunk, mignem sikerült ismét el-, illetve most fennakadnunk. Az előttünk lévők úgy kijárták az utat, hogy egy 30 centis bakháton megállt a Zsiga. Kínlódás, tologatás és húzogatás után jött az ötlet, hogy emeljük meg és tegyünk alá valamit, mert a tükörsima gumiknak máshogy nincs esélyük kimászni onnan.
A recept:
– végy egy emelőt (ha szerencséd van, akkor találsz a csomagtartóban – nekünk volt)
– keres valami keményet, amit az emelő alá teszel, hogy az ne süllyedjen el (én talátam valami rozsdás mosógép darabot)
– emeld fel az autót
– tégy a kerék alá fadarabokat, mintegy hidat képezve a gödör és a gumi között
– ezeket is támaszd meg keresztben
– óvatosan ereszd rá az autót és reménykedj, hogy kibírja
– reménykedj tovább, hogy elindul a “hídon”
– szólj valakinek, hogy tolja meg
És működött!
Ezek után a Polot kellett kimenteni, de a gond ott volt, hogy annak nem volt emelője.. viszont kevésbé volt beásva. Mindenesetre azt is kiszabadítottuk nagy nehezen és indulhattunk tovább.
A versenytáv úgy felét tettük meg, majd Nagykőrösről elindultunk immár vak sötétben vissza Pestre, hogy időben odaérjünk. Ez sajnos nem sikerült, mert egy órát kajáltunk a hazaút előtt, így pontjainknak csak a 80 százalékát kaptuk meg.
Ahhoz képest, hogy nulla felkészüléssel indultunk útnak és a 10 órás szintidőből hármat kocsmákban töltöttünk (na jó, valahol be kellett pötyögni a GPS-be a koordinátákat, nomeg enni is kell), úgy gondolom, kiválóan mentünk. És persze jól szórakoztunk, ami nem utolsó szempont…
====================================================
There was a small rally on the last weekend of November called the “warm-up” for the Budapest-Bamako participants. The goal of organizing this one day event was to let the teams try their vehicle in racing conditions last time before the rally, check if they really learned to read the GPS and if team members kill each other or not after a tough day.
Obviously we had to sign up, not as we can deliver any useful information for our team Bus Number 7, but we tried to promote the Caucasian Challenge a bit… and yes, we missed some off roading already.
The night before the start we had no idea what car we will roll to the start line next morning. Luckily Totya (the captain of the Caucasian Challenge team ‘Rubber Boat’) had a great idea so we borrowed the infamous Silver Arrow from the girls. A perfect car for off-roading, a tuned Lada 1200 with lowered chassis 🙂
The car was in nearly perfect condition.
– She had no insurance
– No heating
– But she had nice summer tires with almost flat surface
– Doors didn’t really want to open
– Couple of things made strange noises both in the front and in the back
– Still had the “still working” differential which she got in Armenia (a wrong one)
– One of the tires were totally flat
– No antifreeze
– Windshield wipers didn’t work
– One of our headlights didn’t work
Soo… otherwise everything was OK. Totya changed the flat tire at midnight. The size was not exactly similar to the other three, but who cares, it was not flat!
The car didn’t start when they tried that night, but trusting in a successful jump-start next morning he went to sleep.
Since the car was not in use at all in the last 2 months the battery was dead dry. They jump-started and pulled for a while when she finally started but we lost a lot of time. We were still in time when we got to the start line an hour after the official start time and another 8 cars were still waiting for the start.
We got our number (45) the itinerary and were ready to go. Meanwhile our right headlight started to work, also the windshield wipers – after a nice punch on the motor. Well, we needed that bad as it really started raining.
After the start we had no idea at all which way to go. I entered the first two GPS coordinates from the itinerary so at least we knew the direction. Our next stop was a petrol station where we had a nice breakfast and I entered another 20 coordinates so I didn’t need to do it in the car.
Only a small portion of the official route was on asphalt but the aging Lada was surprisingly good on the track even with those lousy tires. We were driving through forests and between crop fields without major problems – thanks to Totya’s driving skills. Snow melt the previous days and we had rain too so the road conditions were not with us at all. Furthermore, the big 4WD’s dig various size holes on the tracks so we rather had to cope with their trail.
First time we stuck in the middle of the field. Actually on a road between two fields. The mud was ankle-deep at least. Luckily that time there were bigger 4WD’s around so one of these guys pulled us out (KECS Rescue Team, thank you!)
Somewhere on the way a friend of us joined us just for fun. He was Totya’s team mate in the Mini on this year’s Budapest-Bamako rally. Obviously he took a completely improper car too – an old VW Polo.
Where we suck he stuck too. While we were pulled by the Rescue Team we was pulled by a small Fiat Panda 4×4.
These two cars, the Lada and the Polo rode together, we met less and less competitors… and we stuck again. The road was in really bad condition there. Around 50 4WD’s were driving around in the last couple of hours, so the bottom of the car simply stuck on top of it. Thinking, pushing, pulling it didn’t help. Then came the idea to lift the car, put sg. under the wheels (we had no chance to do it without lifting though we tried) as the wheels won’t get a grip without that.
Our recipe:
– take a jack )you find one in the trunk if you’re lucky… we had one)
– find something solid under the jack to avoid sinking in the mud
– lift the car
– put pieces of wood to bridge the gap between the hole and the tire
– make cross bars too
– release the car slowly and hope the wood won’t break
– keep on hoping the car will move on the “bridge”
– ask someone to push the car
And it worked!
Then we had to rescue the Polo. The problem was that it didn’t have a jack and the Lada had a special one. But it was not so deep in the mud… anyhow, we managed to push it out somehow so we could drive away.
We made approximately half of the route by the time it got pitch black so we set forth back to Budapest to arrive there in time to get our points. Since we spent an hour with eating before going back we didn’t make it so we only got 80% of our points.
Considering we had zero preparations for the rally and we spent 3 hours in country bars during the day with eating, entering GPS coordinates and warming up,we were doing pretty good. And we had a great time after all…
Leave a Reply