Néhány napos szünet után ismét a világhálón! Igyekszünk beszámolni röviden az eseményekről. Voltunk ugyan egyszer-kétszer netközelben, de csak munka-ügyben volt időnk pötyögni, a blog kissé háttérbe szorult. Sebaj, most pótlunk. Az előző szakazokról néhány érdekesség/esemény/történés dióhéjban, időrendi sorrenden… ahogy sikeról haladnom vele. Valaki vállalhatná a fordítást 🙂
*****
Először is Szabolcs, a térképészeti misszió másik tagjának beszámolója (mondjuk úgy, élményei) a második albán szakaszról:
Kukes után nem csak a tudósítás de a vezetés sora is rajtam volt nagy örömmel vettem tudomásul hogy a falu után pazar nyílegyenes úton haladtunk – 2 teljes kilométeren át. Aztán elkezdődött az amire bizony nem számítottam.
Szakértőink előre szóltak hogy út éppenhogy csak járható, tegnap is tapasztalhattuk a sajátos viszonyokat. De azt nehéz szóban visszaadni ami a hegyek felé indulván fogadott minket.
A Peshkopijebe vezető út gyakorlatilag egy sziklás csapás, olyan kitett szakaszokkal hogy gyalog sem szívesen mennék arra kötélbiztosítás nélkül. Nem vicces, mi meg elvoltunk, a Lada Nivát erre találták ki (dolgozott is Arkagyij, igazi igás állat, vígan keresztül vágott mindenen) – de gondolnunk kell a futamon indulókra. A magam részéről ragaszkodni fogok ahhoz hogy az itinerbe belekerüljon minden lehetséges figyelmeztetés: lassan, óvatosan, megállni inni, cserélni a kormánynál es figyelni egymásra. Ez nem a vagánykodás helye, nem itt kell megmutatni ki a legnagyobb „Sanyi”. Ám aki ezt a szakaszt rendben teljesíti az jobban soha nem érdemelt meg egy sört.
Amúgy a köves-hegyes szakasz nem egészen 80 km hosszú. Ez egészen pontosan 4 (négy!) óránkban került. A képek magukért beszélnek. De hát ugye teljesítménytúráról beszélünk, ezért jöttünk ide.
Peshkopije előtt nem sokkal aztán beütött a krach. Kettes kivételével minden sebésségi fokozatban csörgött-csattogott az autó. Elsőre úgy nezett ki, hogy váltó hiba, de a váltó amúgy működött, a kuplung is, a menet tulajdonságaink sem romlottak.
Az első szervizben megmutattuk a mehaniknak a gépet. Nem volt nagyon ledöbbenve, csak épp semmilyen nyelven sem beszélt az albánon kívül – ez is megér egy bekezdést, mindjárt. Szóval örült mutogatás után addig jutottunk hogy felvett a földről egy csapágygolyót és ecsetelte a forgómozgást. Ez reményt adott arra hogy nem a váltó. Másnap reggelre kellett visszavinnünk Arkagyijt. Basszus, 20 km (rendes úton) Makedónia, ahol minden második autó Lada. Itt meg vagy zöldségesmerci van vagy kettesgolf. Mindegy ez van, maradunk. Aztán bent a faluban kértunk telefonos segítséget (köszönjük Jocó!) és megerősítést nyert, hogy a kinyomócsapágy a baj okozója.
Gyorsan bevackolódtunk egy kifejezetten színvonalas, vadiúj panzióba (10 Euro/fő) és nekiláttunk a napi rutin végrehajtásának. Folyadék pótlás, kaja, pihenés, pontok rögzítése a gépbe. Közben a rendes és készséges szálloda tulaj (legfeljebb 5 évvel fiatalabb nálam, de hát ez is Albánia sajátossága – minden épül, mindenki vállalkozó – ki tudja miböl van pénz; ez a srác valószínűleg nyugaton dolgozott, kifejezetten jol beszél angolul) vállalta hogy reggel átjön velünk a mehanik-csávóhoz, ez azért megnyugtató volt.
Mert hát a nyelv… az albán valami görögbe oltott olasz-szeruség, igyekszünk de nem tudunk rajta eligazodni. A „köszönöm” szó megjegyzése is problémás, ha jól emlékszem „flaminderit”-nek kell mondani, az írásmódot most felejtsük el.
Jelenleg tehát az a helyzet hogy várjuk az autó elkeszültét, unatkozunk, pihizünk. Reméljük ma este még lesz időnk elmenni a következő pontig, ami 80km, de rendes úton – állítólag….
============================================================
After a few days break, we are online again! We try to give you an update on what’s going on here on the mapping mission. Though we accesssed internet a few times in the past days we never had time to update the blog. Now we compensate.
Some this and that in a nutshell chronologically… as I manage to update, bits by bits.
First of all, the second half of the Albanian stage as Szabolcs, my partner on the mapping mission saw it:
*****
After Kukes I was driving and I was more than happy to finally see a great straight road in front of us – for as long as 2 kilometers. Then something started which I was not prepared for. Our Balkan professionals told us in advance, that these roads in Albania are barely passable, but it’s hard to phrase what we experienced leading towards the mountains. The road to Peshkopije is a rocky path with sharp edges I wouldn’t likely go there without ropes. The Lada Niva was perfect for the task, just ate up the miles, crossing everything coming in his way. For sure I insist to include into the roadbook: slowly, carefully, stop, drink, change drivers if needed and take care of each other. This is not the place to show who’s the best driver. But everyone absolving this stage will really deserve a beer better than before.
The hilly-rocky stage is not more than 80 kms, we managed to do this in just about 4 hours. Well, we talk about endurance rally, that’s why we are here!
Before Peshkopije we experienced some problems. The car started to clink and clash in all gears other than the second. For first we thought that was the gearbox, but we could change gears easily, the clutch worked, so had no clear idea.
We stopped at the forst mechanic in Peshkopije and showed the car to the master. He was not really stunned, but he didn’t speak any other languages apart from Albanian. And that language, man…..
So we started to play activity, after all he picked up a bearing ball from the ground and tried to show the rolling movement. This gave us hope, that it’s not the gearbox. Since they finished work for that day, we had to bring Arkadiy (that’s the name of our car, Arkadiy Fyodorovich Smilyanov), back at 7 next morning.
Shit, Macedonia was 20 kilometers on “good” roads from here where they have tons of Ladas and we couldn’t drive that distace. And all they have here is hundred years old Merceres and VW Golf II. Anyhow, we cannot do better than stay. We asked for some technical help in the town (thanks, Joco!) and he also confirmed that it’s the clutch bearing problem.
We quickly found a decent new pansion (10 Euros per person) and started the evening routine. Food, downloading GPS points and tracks, photos, registering, saving everything on the laptop, pendrive, etc.Iin the meantime the owner of the hotel who spoke pretty good English promised to come with us in the morning to translate between us and the mechanic.
So now we are waiting for the call that our car is ready, we rest. Just hope that we can continue to the next destination today which is only 80 kilometers from here, on good roads – or at least this is what they say….
Leave a Reply