FOR THE ENGLISH VERISON – SCOLL DOWN!
Tizenharmadika sem hozott számunkra semmi rosszat – miért is tette volna?!
E napunk igazán eredményesre sikeredett, amennyiben sikerült egy nap alatt bejárnunk egy teljes versenynap távját. Legyünk őszinték, Macedónia belső vidékei nem igazán nevezhetők szépnek! Persze az is lehet, hogy csupán „rossz helyen volt rossz időben”. (A reláció mindkét eleme hamis mellesleg – tehát csak elfogultak vagyunk.)
Bulgáriába érve az első nagyobb városban, Blagoevgrádban vertünk szállást egy nagyon bájos kis hotelben, ahol Attila és Szabi komoly erőfeszítéseket tettek, hogy megpróbálják végigkóstolni az összes itallapon jelölt rakiját – persze sikertelenül. Bulgária tavaly is sokaknak okozott meglepetést pozitív értelemben, s szerintünk az idén sem lesz ez másképp. Kicsit elszoktunk az ilyesmitől otthon az utóbbi időben, de úgy tűnik, ők fejlődnek.
Albánia poros (de gyönyörű!) útjai alaposan megviselték Jenny fékeit, így kénytelenek voltunk egy fél napos szervizt közbeiktatni, de a túra első hetét már a negyedik napi szálláshelyén, a Belmeken tó partján tudtuk befejezni. Hogy hasznát vegyük a Jenny fenekébe pakolt kempingfelszerelésnek, úgy döntöttünk, sátrazni fogunk a majd’ 2000 méter magasan fekvő tó partján.
Felpakoltunk, kaját, piát és temérdek tűzifát, mivel tavaly emlékezeteset fagyoskodott itt az egész mezőny szeptember első napján, ezért most sem számítottunk sok jóra. Nem csak a környező hegyek voltak havasak, hanem konkrétan a tavalyi táborhelyre vezető tóparti utat is méteres hófal zárta el előlünk.
Végül nem is volt vészes a hideg, belül és kívül egyaránt tüzeltünk rendesen. Ha esetleg valakinek kétségei lennének: 2000 méteren vadkempingezni, parázson kolbászt és krumplit sütni, barátkozni klassz dolog.
Reggel aztán támadás: irány Törökország.
Megint jól belehúztunk, és estére Isztambulba értünk, a tavaly megismert, “rendkívül hangulatos” (de a célnak teljesen megfelelő) buszpályaudvari garniszállónkba.
Isztanbul tízmilliós nagyvárosa idén is megdöbbentett bennünket. Avval viccelődtünk, hogy a vallási rendelkezések hátterében sokszor igen gyakorlatias indokok állnak. A töményitalok fogyasztásának megnehezítésében például az állhat, hogy még józanul is nehéz lehet egy-egy fárasztó buli után megtalálni a haza vezető utat – elképzelni is nehéz mi lenne, ha minden jókedvű buliszeretőnek mindezt alaposan betintázva kellene megtennie.
Tanulva a tavalyi átlag 40 fokban lenyomott ötnapos maratoni autópályázásból, az idei török szakaszt alaposan lerövidítettük: idén a Kara Deniz (tudatlanok kedvéért: a Fekete tenger) partján fogunk végigmenni. Nem mintha bármi gond lenne az országgal. Az emberek jó fejek, remek és olcsó a kaja, tiszta és nem drága a szállás – de méregdrága a benzin, és gyakorlatilag nincs tömény alkohol, és rossz utak. Ez pedig azért leginkább egy offroad-túra, amihez a legutóbbi mindenképp nagy akadály.
Törökország két dologban egyértelműen eurokonform: egyik az útépítés, a másik a vendéglátás. Szerénytelenség nélkül nevezhetem kis brigádunkat világjárónak, voltunk már itt-ott, de amit itt tapasztalunk minden alkalommal, az (számunkra) szinte hihetetlen. Egy sima útszéli étkezdében hárman ugrálnak körül, a minőség pedig egyenletesen pazar. Szomorúan állapítottuk meg, hogy az átlag magyar konyha, és az előszeretettel emlegetett magyaros vendégszeretet fényévekre van ettől – és kis kárörömmel, hogy a híres nyugat-európai konyhakultúrák (pl. a francia) szintén.
Amúgy teherautó teherautó hátán, és a törökök, ha autóba ülnek, teljesen elmegy az eszük. Ez biztos valami genetikai eredetű támadás és hódításvágy náluk. Ha bárkit megelőzöl, annak két percen belül vissza kell előznie – bármi áron! Öt méterért képesek az életüket (és persze a tiédet is) kockáztatni. Kell ide a türelem és a béketűrés – ezek egyike sem Szabolcs erőssége.
Isztambul után Sinop következik majd a futamon, de mi odáig nem jutottunk el. A “festői” Kastamonuban tértünk nyugovóra felmérő utunkon. Előtte szerencsére találtunk havat itt is – egy 1800 méteren levő hágónál vicces volt a 10 fok, miután Isztambulból még 32-ben indultunk, strandpapucsban.
==================================================================7
This day (May 13) was really successful as we managed to run a whole race day in one day. Since we need to fix the challenges and do a lot of other things on the way we are generally much slower than the teams during the rally. But not today.
Frankly, the inner parts of Macedonia are not exactly beautiful, so we didn’t stop every half an hour to take pictures or do anything.
(We don’t have too many pics for these days to insert here so see the photos above!)
After crossing the border to Bulgaria we stopped in the first big town, Blagoevgrad in a charming little hotel. We found this place last year and really loved it. Attila and Szabi made serious efforts on the terrace to taste all the Rakijas on the menu – but they obviously failed. There was like 14 kinds and they were to tired for the ‘fight’.
Bulgaria was a (positive) surprise for a lot of people last year and it will be the same this year too.
The beautiful (but dusty) roads of Albania left a mark on Jenny’s brakes, so we had to stay for another half day for changing the brake pads. The guy in the garage needed 3 hours to find the appropriate parts. But we thought we could finish the first week of scouting at the shores of Lake Belmeken. Just to make use of all the camping gear we loaded into Jenny’s butt we decided to camp out there… at almost 2000 meters. In early May.
After some shopping for the night (food and drinks) and collecting some wood in the forest and drove up to the mountains. Since we remembered that last year it was freezing cold at night (in August!) we knew it was not going to be an easy picnic. Well, not just the surrounding mountains were snow covered, but even the road leading to last year’s campsite was blocked by 1 meter high snow.
After all the weather was not that bad, we warmed up inside and outside. If you have doubts: it’s a very cool thing to fry sausages and potatos and make friends in a camp at 2000 meters.
In the morning we were on our way to the next country: Turkey.
After another nice drive we arrived to Istambul by the evening and stayed in the same hotel as last year in the “intimate” hotel on Istambul Bus Terminal. Well, it’s location is unbeatable and perfect for a night.
Istambul with its 10 million inhabitants is a shock anytime we drive there. We were joking with the fact that sometimes there are very practical things behind religious orders. Meaning it’s damned difficult to find your way in this city even when you’re sober but it’s impossible to get home after a long night if you’re on hard liquor.
Last year we had a 5 day marathon driving on long Turkish motorways in 40 degress Celsius (need to admit we visited wonderful places) so we were cutting the Turkish stages significantly. This year we’ll drive along the Black Sea and use the time we save in Georgia and Armenia. We don’t have a slight problem with the country, people are nice, the food is cheap and excellent, but petrol is extremely expensive and there are practically no bad roads – and once in a while we need that, don’t we?
Turkey is definitely a long step ahead to the rest of Europe in two things: road construction and catering (or “client service” in general). Our little crew have visited dozens of countries in the World already but the experience in this country is always impressing. Entering into the last little roadside eatery there are 3 people around us to make us comfortable. And the food is marvelous. We do like Turkey.
Trucks on the highways are like mosquitos in a swamp in summer, road transportation is crazy. Anyhow, if these Turkish guys sit in a vehicle, they lose their mind. There must be some genetical desire for attack-and-conquer in their blood. If you overtake someone he must overtake you in 2 minutes, whatever it takes. They are willing to risk their lives to get 5 meters further. Patience is the virtue you need here.
The next stop after Istambul will be Sinop on the rally but we couldn’t make it that far. We stopped in a nice little town called Kastamonou.
By the way we managed to find snow even here, we crossed a pass on 1800 meters. Funny, we started in 32 degrees from Istanbul and ended up standing in the snow in flip-flops a couple of hours later…
Leave a Reply