SCROLL DOWN FOR ENGLISH!
(HU)
Miután a csapatok úgy-ahogy kiheverték a tbilisi megrázkódtatásokat, melyeket az éjszaka és a velejáró együtthatók (úgy is, mint vodka, sör, bárok) okoztak, és elköltötték reggelijüket a szállónk kifelyezetten kellemes teraszán, nekivágtak a városnak, hogy első körben megtalálják az örmény határ felé vezető utat. Ez táblák hiján nem is olyan egyszerű feladat.
Ha már megvan az út, különösebb megrázkódtatások nélkül le lehet jutni a határhoz egész normális aszfalt úton, ahol az ember ismét úgy érzi, kicsit elszakad Európától (és persze az oda igen igyekvő Grúziától). Ezt elsősorban a határátlépés papirmunkáján érezhetjük. Az a szerencsés, aki nem vezet, 10 perc alatt végezhet (hacsak nem egy pimasz iráni csoport van előtte a vizumos bódénál), de aki a saját nevén viszi be az autót az országba, az bizony 2-3 órát papirok hurcolásával és aláirogatással tölthet.
Minden kellemetlenség elmúlik egyszer és kárpótol minket a Debed-kanyon fenséges látványa, melyet csak itt-ott ronditanak el a szerintünk szánt szándékkal oda telepitett rettenetes, füstokádó gyárak. Amelyik nem okád fütöt, az egy szétroható félben lévő rozsdahalom.
A Haghpat monostor szinte kötelező megtekintése után egy kellemes kis hegyi csapás várt a versenyzőkre, akik ezen az úton másztak fel 2000 méter magasra, hogy onnan már le sem ereszkedve érjenek el a 2000 méter magasan fekvő Sevan tóhoz.
A szervezői Mazda (illetve annak vezetője) papirozási problémákba ütközött az örmény határon, ezért 5-6 órányi huzavona után hagyhatta csak el a határt úgy, hogy az autót ott kellett hagynia letétben. Miután az L&L’s csapat egyik tagja is a Mazdával utazott (ők a kocsijukat technikai okokból hagyták a határon – továbbra sem akart hűlni a motor, ami az örmény hegyvidéken nem jelent jót), igy ketten zsúfolódtak be a lengyel nászutasok 2 üléses Daihatsu Rockyjának hátuljába extra csomagként a potom 4 órás útra ami a táborhelyig várt rájuk. Reggel 6-ra oda is értek – zuhogó esőben.
Az eső sokakat elriasztott a táborozástól, ők a szomszédos luxusszállóban hajtották álomra fejüket, mig a versenykategória bátor harcosai, a szervezők és még néhány elvetemült csapat az esőben sátorozott az egyébiránt nagyon romantikus és nyugodt tóparton az ott lakó rákhalászok társaságában.
A reggel némileg jobb időt hozott, igy biztunk benne, hogy nem tengelyig érő sárban kell végighajtanunk a Sotk-hágótól a karabahi fővárosig… a rákhalászok gondoskodtak arról is, hogy időben keljünk, ugyanis reggel fél hétkor már motoros fűrésszel apritottak egy méretes fatörzset.
A Magnum R. csapat Landcruiseréről annyi hir jött, hogy javitják, ha minden igaz, hamarosan készen is lesznek és jönnek utánunk ezerrel. Úgy legyen!
_______________________________________________________
(EN)
After recovering from yesterday’s bar hopping in downtown Tbilisi and had their breakfast at the absolutely relaying terrase of our hotel the teams started to move out and as a first challenge, fing their way out of town towards the Armenian border.
This is not an easy task in a town without any useful sign showing the directions to Armenia.
Once on the road it’s an easy drive on relatively good quality asphalt to the border but at that point we feel leaving Europe again (and definitely Georgia, which is eager to join the EU). The lucky team member not driving can get through the whole process in 10 minutes (unless meeting with a pushy Iranian group at the visa booth) but the driver who officially enters the country with a car can face a 2-3 hour paperwork nightmare with queuing and banking and signin a million papers.
But all these inconveniencies will disappear while finally we drive through the beautiful Debed canyon… just try to ignore the ugly and piping factory buildings which were planted there by enviromentally ignorant soviet engineers.
After visiting the ‘must see’ Haghpat monastery teams start climbing upwards on a mountain pass and not stopping before they reach 2000 meters, the altitude of today’s campsite at Lake Sevan.
One of the organizers’ vehicle, the Mazda (a.k.a Mountain Whale) had some problems at the border… or to be precise the driver of the car had. To make the long story short, he had to leave the car at the border as a deposit and could leave the border after 5-6 hours of waiting and doing virtually nothing. The savires were the Polish team again, despite the fats that they were driving a short, 2-seater Daihatsu rocky they put 2 guys in the bac (on the luggage) for an amazing 4 hour-ride which they only could survive by drinking some strange Greek brandy they found in the car previously.
And they got to the campsite by 6AM when they strated to pitch a tent in the rain.
The rain alienated most of the teams from the camping and they chose the alternative accommodation, a luxury hotel not far from the campsite. Only the teams in the competition category, the organizers and the Polish couple stayed for the night at the otherwise very romantic and super-relax beach of the lake.
The weather turned a bit better for the morning so we were hoping we didn’t need to do the daily stage to the Karabakh capital in deep mud from the Sotk pass…
All we know abou the Land Cruiser of the Magnum R team is that they finally repair their car so as soon as the mechanics finish they rush after the teams and reach us in Stepanakert.
So let it be!
Leave a Reply